Vazzeg, meg van hülyülve mindenki. Kösz, Vitya bácsi, talán a te autódat, meg a lakásodat kellett volna felgyújtani, ha már annyira forradalmat akartál…

Amúgy meg a csőcseléket be kell vágni a börtönbe, aztán ha valaki békésen akar tüntetni, az had tüntessen…

Most netezek, Békásban nincs ;(

Amúgy szerencsére jók az új szobatársaim, de msot megint mennem kell :) indul a vonatom, aztán 20-a környékén leszek.

Kiköltöztem a koliból. Sok minden történt augusztus eleje óta, majd megírom. Mostanában tömbbökbe blogolok, ahogy éppen hozzáférek a nethez.

Most Békásmegyeren lakom, hogy baszná meg. Kinn van a világ végén, innen tétény nappak is 1-1,5 óra, éjjel meg 2,5-3. Meg ráadásul mocskosul, de tényleg mocskosul utálom a HÉVet. Jónapot!

Az előbb kb. egy órán át azzal játszottam, hogy a mobilomon próbáljak blogolni. GPRS-t persze még mindig nem kértem le, így maradt a WAP. Hála a Wordpress blogrendszerének, faszán meg is jelenik a puncsos.extra.hu, beléptem az admin felületre, de a Write Post nem tetszik neki. Pedig milyen fasza lenne.Itt amúgy most kezdett el esni az eső, a tököm teli van már vele. Itt döglik mellettem az ágyon hugom Torzonborz nevű macskája, aki addig nyávogott, míg szétrúgtam picit a lábam kisujját a széklábon, mire a macska megtanult repülni, egyenesen az ágyra. Most itt mosakodik meg dorombol egyszerre.

NAGY TERVEIM VANNAK. Erről majd később, ezt csak magamnak írtam ide fel.

Ülök itt az ágyamon, mely akkora kb., mint a fél kollégiumi szobám:) Nyitva az ablak, jön be a hűvös, csend van, most ittam meg pont egy Soproni Szűz sört.

Most beteszem a fülembe az MP3 lejátszó füleseit, aztán laszom, holnap megyek okmányirodába.

Ez a bejegyzés egy A/4-es lap kb. 3/4-e, kíváncsi leszek, hogy begépelve mennyi lesz. JÓ8*

Hiányzik a zinternet. Hiányzik a blogolás. Mivel most olyan 300 km-re vagyok a gépemtől meg az internettől, ezért itthon írom a blogom. Úgy, mint tomcat, mikor úton van. Csak ő laptopra, én meg papírra egy tollal.Szörnyű, de mióta mindent gépen tartok, ott írom a dolgaimat, azóta kezdek olvashatatlanul írni. Csúnya, viszont nem szép.

Ma délelőtt kinn voltam faterral a saját privát kis erdőmben, összevágtunk még pár megmaradt favéget tüzifának. Mivel tegnap esett, ezért tüzet raktunk, és elégettünk minden ágat és egyéb szemetet. Ha visszamegyek Budapestre, majd postolom ezeket a feljegyzéseket, az időbélyegeket ezekre az időpontokra állítom.

Amit még az előbb elfelejtettem:

Legközelebb megyek Szigetközbe, nagybátyám kap tőlem pár seggberúgást

Másik: A hálapénz ellen: sokszor hallottam, hogy azt mondják, én nem adnék hálapénzt. Jó, jó, ezt könnyű mondani, de mondja valaki ezt akkor, amikor valamelyik szerette van kórházban, nem? Bakker.

Affene, most olvasgatok vissza, és látom, hogy nem is írtam még anyu műtétjéről. Lehet, hogy ez nem érdekel senkit, de ezt a blogot alapvetően magamnak írom, s majd amikor évek múlva visszaolvasom, ezt is tudni akarom.

Szóval. Anyunak hirtelen kiderült, hogy gerincsérve van. Amikor ez kiderült, az orvos már kérdezte is, hogy hozott -e pizsamát, mert akkor másnap műtik. Persze ő csak orvoshoz ment, így hazajött faterral.

Aztán megnevezték a műtét napját, fater elötte 2 nappal elment muterral fürödni, meglátogatták nagyiékat a 200 km-re lévő Szigetközben. Ott a részeges nagybátyám beoltotta fatert, hogy a gerincsérves műtéteknél nagy valóüszínűséggel lebénul a páciens. Hiába mondtam faternak telefonban, hogy ez nem valószínű, ugye azért ilyenkor ott motoszkál az ember fejébe ez a hülyeség.

Aztán hugival az utolsó IC-vel hazamentünk, muttert meg másnap műtötték volna. Másnap telefonálnak, műtét elhalasztva egy nappal, mi meg mentünk anyut látogatni.

Harmadnap reggel megműtötték 10 órakor, és délben anyu hívott, hogy sikerült a műtét. Mi olyan 17 óra körül mentünk utána, szegény akkor még félkómás volt az altatástól, meg attól a gyógyszermixtől, amit előtte lenyomtak a torkán.

Negyednap reggel már jobban volt, csak nem nagyon tudott mozogni. A doki kapott 30 rugót, a nővérek meg egy bonbont és kávét. Apropó, vajon miért lehet a kórház büféjében a kaján, csokin, meg ilyeneken kívül kávét meg bonbont kapni? Ugye a látogatók hoznak magukkal, a betegek nem valószínű, hogy bonbont ennének, még valószínűtlenebb, hogy 1 kilós, vagy fél kilós kávékkal súlyzóznának. Mindegy, megérdemlik, aranyosak voltak, annak ellenére, hogy sokszor 1, vagy 2 nővér volt egész éjszaka kismillió betegre.

A műtét utáni harmadik napon apu hazahozta anyut, amin meg is lepődtem, mivel egy gerincműtét azért elég komoly dolog, de ugye, kellenek az ágyak a kórházban.

Láttam ott még egy szkeleton kiscsajt, aki a maga 40 kilójával leesett a lépcsőn, és eltörte a gerincét. Szerencséjére a gerincvelő nem sérült meg, úgyhogy gyorsan fel fog épülni. Nah, ezt hívom kurva nagy máknak.

Szóval anyu msot otthon pihen, 6 hétig nem emelhet semmit, jönnek a látogatók, és remélem minden jól fog menni. Most kb. már 2 hete otthon van. Ma voltak kirándulni, egy fördőhelyen voltak faterral.

A hátam mögött Bajnok most Jay Cuttler gyúrós videóját nézi, én meg asszem futok egyet mindenkesetre.

Megettük Bajnokkal a fincsi tökfőzeléket, marhapörköltet is csináltunk hozzá. Most tanulok tovább, mert szerdán vizsga. Holnap lehet, hogy elugram a MH Hadkiegre.

Szokás szerint bugzik az MSN-em.

Innen: Wintermute naplója
Tegnap kis híján nem láttam a német-lengyelt. A vezetőség bevitette magához a tévét, és felajánlották ugyan, hogy amikor van időnk, bemehetünk meccset nézni, de ilyet gépész nem csinál. Elővettünk inkább egy másik tévét egy sarokból és azon néztük. Ez viszont este jutott eszünkbe és én addig elég depressziós voltam. Akkor határoztam el, hogy ősszel kirúgatom magam.

Mint Muad’Dib, a jövőbe láttam, pontosan tudtam, mit kell tennem. 30 éves vagyok, mégis csak lógok a levegőben, nincs semmim és senkim, miközben a korosztályom tagjai mind megállapodnak. Ideje kezdenem valamit az életemmel.

Tehát ősszel, amikor kirúgnak, kapok egyhavi fizetést végkielégítésként. Ez, meg egy kis félretett pénz elég lesz ahhoz, hogy elutazhassak valamelyik Karib tengeri szigetre. A repülőtérről egyenesen megyek munkát keresni, teljesen mindegy mit kell csinálnom, vállalom. A lényeg, hogy minimális szinten fenn tudjam tartani magam, miközben ismerkedem a nyelvvel, a kultúrával. Természetesen ugyanazt fogom folytatni, mint a munkahelyemen, lázítom az embereket. De nem arról fog szólni a dolog, hogy legyen 5 perccel hosszabb az ebédszünet, vagy fizesse a munkaadó a bérletet. Nem, a sziget kormányáról fogok szemérmetlenül hazudni, hogy milyen elnyomók, hogy míg mi, itt a tengerparton, az állandó napsütésben vegetálunk, addig az öltönyösök, a légkondicionált villáikban, költik a mi pénzünket flancos partikra.

Hamarosan kialakul körülöttem az ellenállás kemény magja, fegyvereket szerzünk, és gerillatámadásokat intézünk multiplex mozik, benzinkutak, és rendőrőrsök ellen. Nem lesz túl veszélyes, mert a szigeten nincs hadsereg és a rendőrség sem nevezhető profinak, helyettesem, Ernesto, ráadásul rendelkezik harci tapasztalattal. Az elnök azonban katonai segítséget kér egy szomszédos államtól, az expedíciós erők megérkeznek, és mi hirtelen nehéz helyzetben találjuk magunkat. Visszahúzódunk a sziget belsejében elterülő dzsungelbe.

Két hosszú évet töltünk ott, pokoli körülmények között. Csapatunk folyamatosan fogyatkozik, nem csak az ellenség támadásai de a dzsungel is szedi áldozatait. Már-már elveszítem a hitem, de akkor eszembe jut az életem Budapesten, és ez megacélozza elszántságomat. Sokat segít Elenora is, akinek ugyan pelyhedző álla előrevetíti, hogy idős korában nem csak a lábát fogja borotválni, de még mindig neki van társaim közül a legkevesebb szőr a testén. A menekülés ritkán adódó, nyugodt pillanataiban forradalmi hevülettel forr össze testünk.

Végül alig tucatnyian maradunk. Egy éjjel ismét ránk törnek, a minket veszett kutyaként üldöző kormányerők. Életemet Elenora menti meg, aki testével óv a rám kilőtt golyóktól. “Bosszú!”, üvöltöm elkeseredetten, de Ernesto felránt Elenora mellől, és magával cipel az erdő mélyére. A rajtaütést megúszom egy láblövéssel. Komplikáció nélkül felépülök, de életem végig sántítást tettetek, mert férfiasnak tartom, és büszke vagyok a sérülésemre. Elenora szobrot kap a fővárosban, de ez még messze van.

Ellenségeink nagy hibát követnek el, felégetnek egy békés falut, a lakók földönfutóvá válnak. A nép hirtelen a kormány ellen fordul, és az emberek tömegesen csatlakoznak gerillacsapatomhoz. Végre ismét kimerészkedhetünk a dzsungelből, népszerűségünk minden egyes sikeres akcióval nő, ellenségeink veszteségei egyre nagyobbak. Végül a szomszéd állam kivonja csapatait a szigetről. Szabaddá válik az út a fővárosba.

Az elnököt elűzzük, én leszek az új kormányzó. Első rendeletemmel megtiltom, hogy az országban 1990 után gyártott autók részt vegyenek a forgalomban, Aztán megtiltom, hogy egyáltalán létezzenek. Később, a másként gondolkodókat, sőt, a gondolkodókat száműzöm a szigetről. Régivágású, hagyománytisztelő diktatúrát vezetek be.

A kormányzás stresszét, hajómon pihenem ki. Hosszú horgászutakra indulok Ernestoval és Ernesttel. Egy ilyen út során rettenetes trópusi vihar tör ránk. A hajó elsüllyed, mindhárman vízbe fulladunk. Testünket sosem találják meg, legendává válunk.

Kicsiny diktatúrám azonnal szétesik, demokrácia lesz belőle. Az emberek továbbra is ugyanúgy élnek, és továbbra sem támogatott a gondolkodás. Ráadásul kénytelenek az új amerikai filmeket nézni, és nescafét inni. Természetesen hamar visszasírnak, divatba jövök az egész világon. Serdülő lányok fedezik fel testüket az engem ábrázoló poszter alatt, romantikus hősként gondolva rám. A fiúk addig sírnak anyjuknak míg az vesz nekik, egy L-es pólót, amire az arcomat szitázták.

Filmet is készítenek az életemről, elsősorban a köztem és Elenora közötti gyengéd érzelmekre alapozva. Elenora természetesen 50 kiló, mindennap egy vízesés alatt zuhanyozik, az én borostám meg két hónap alatt sem nő 2 mm-nél hosszabbra. Az engem alakító színész 165 cm magas, és bár van felesége, de valójában a bányászsisakot viselő, gyantázott fiúkat szereti. A film nagy siker.

Valamikor az évszázad vége felé, egy szerkesztő - nem tudván mivel megtölteni az aktuális számot - úgy dönt, újságjában összeállítja, kik voltak a legnagyobb hatással a XXI. századra. Én a 10. leszek a sorban.

Az aluljárók pólóárusai élénken helyeselnek.