Egyszer volt, hol nem volt, volt egy malac. Csak ÉN-nek nevezte magát. Kis korában került Karcsi bá’hoz, a kupec hozta a kék furgonnal.

Először minden ismeretlen volt, még a vacsorára kapott moslék sem ízlett. A szomszéd ólból egy nagyobb állat röfögött át bizalmatlanul, s ÉN félt a találkozástól. Úgy érezte, hogy talán sohasem fogja megszokni ezt a helyet.

Másnap hajnalban ÉN nagyon éhes lett, de Karcsi bá’ már kimerte a tegnapi moslékot, mert az hideg lett. Aztán eljött a reggel, s a vályú felől izgalmas illatok keltették ÉNt. Jól belakott, s elkezdte felderíteni kis birodalmát.

Délben egy órácskára kijöhetett a sötétből, hogy egy kis friss levegőt is lásson. Találkozott a másik disznóval is, akit ÉN egyszerűen csak Őnek hívott. A nap erőlködve pislákolt, s Karcsi bá’ illatos szénát szórt be ÉNnek. A kismalac maga sem értette, de valamiért már jobban érezte magát. Bár még csak tegnap volt, amikor a kupec valahol messze innen összevásárolta őt, és testvéreit, a kezdeti félelem kezdett elmúlni, főleg amikor még a hátát is bekenték egy kis pálinkával. Erre Ő is megszaglászta, és ÉN úgy érezte, most már igazán jó helyre került.

A következő hónapban ÉN zabált és zabált, s néha csodálkozva figyelte azt a fehér valamit, ami miután leesett, és kupacokban összegyűlt a kifutó sarkában, egyszerre volt hideg, és egyszerre volt finom. Ővel is többször összefutott, de az valamiért nem fogadta el teljesen.

Újabb hónap érkezett, s ÉN már úgy érezte, hogy ő a világ legjobb helyén éldegél. Térdig állt a darában, szénából sosem tudott annyit enni, hogy elfogyjon, s az ólon kívül valamilyen furcsa, piros koronás állat egyfolytában énekelt érdekes hangján. Mivel észrevette, hogy ez az énekes mindannyiszor ijedten elhallgat, ahányszor ÉN felhorkan, ezért a malac úgy érezte, hogy már ő is valaki, és amúgy, általánosságban, a világ legjobb helyére került.

Aztán egy korai hajnalban idegen szagokra ébredt, majd Ő borzalmasan ordított. ÉN is rettenetesen megijedt, s délben, amikor kijöhetett, valami piros, sós folyadékot talált a kifutóban. Tudta, hogy ez most valami más, de nem foglalkozott vele.

ÉN egyre nőtt, s egy napon egy kismalac érkezett a szomszéd ólba. Az új kismalac csak ÉNnek nevezte önmagát, s minden idegen volt számára. Még a vacsorára kapott moslékot sem ette meg. Különben is, a szomszédból egy másik disznó röfögött át bizalmatlanul, akit ÉN csak Őnek hívott. Én úgy érezte, hogy talán sosem fogja megszokni ezt a helyet…