Tamás minden nap hétkor kell. Jó ember. Felkelés után csinál tíz fekvőtámaszt, húsz felülést, és tíz guggolást. Abban hisz, hogy épp testben, épp lélek. Gondosan megrágja csirkesalátáját, bár sótlan, neki mégis ízlik. A sok só úgyis egészségtelen, mert megfogja a vizet.

Mindig pontosan tíz percig zuhanyozik, csakis hideg vízzel, ezzel megőrzi bőre feszességét. Hajat sosem szárít, mert a hajszárító roncsolja a hajvégeket. Amikor megszárad magától, felveszi a ruháját, mely természetes anyagokból van, termoszba önti a friss zöld teát, s a biciklijére pattan. Nem a kijelölt bicikliúton halad, hanem átvág a parkon, így nem kell a kocsik bűzét belélegeznie.

A munkahelyén sosem nyit ablakot, és a levegőt külön légszűrővel tisztítja. Megóvja magát a legapróbb szennyeződésektől is. Ha megszomjazik, a zöld teáját szürcsölgeti, cukor és citrom nélkül.

Tízóraira elmajszol egy szelet barna kenyeret, natúr joghurttal, és próbálja elkerülni a tüsszögő embereket. Nincs mobilja, a vezetékes telefonját is csak kihangosítón keresztül használja, a beszélőke amúgy is tele van bacilusokkal.

Délben párolt brokkolit eszik, meg kukoricát, majd elrágcsál egy répát nasinak. Ezeket külön a bioboltban szerzi be, s a legújabb csodagépével, gőz segítségével, zsíradék nélkül készíti el.

Délután többször feláll, nyújtózik, majd öt-öt perceket meditál a szőnyegre ülve. Ilyenkor mindig frissnek, és élettel telinek érzi magát. Uzsonnára bekap egy barackot, többször megmosva, a magot mindig azonnal a szemétbe dobja, mert az ciánt tartalmaz.

A munka végeztével újra biciklire pattan, majd hazateker. A munkatársaival sosem beszél, lenézi őket. Ők egészségtelenül élnek, nem törődnek magukkal, nem óvják környezetüket.

Otthon a négyfelé válogatott szemetet összeszedi, és elballag a félórára lévő szelektív hulladékgyűjtő szigethez. Közben besötétedik, s miközben a szemetet rakosgatja a megfelelő gyűjtőbe, egy belőtt ürge leböki a bicikliéjért. Tamás jó ember. Tamás egy barom.